Bormániám...

Én is hasonló nagy utat tettem meg, amíg eljutottam borivástól a borkóstolásig. Attishoz hasonlóan régen valóban inkább a mennyiség, mint a minőség volt a meghatározó, pláne amikor együtt ittunk. Valószínűleg nem csak Én hatottan az Attisra hanem Ő is rám. Emlékszem ugyanis hogy az államvizsga után a koli folyosóján ücsörgött két üveg tokaji aszúval, és próbálta ünnepelni és búcsúztatni a fősulis napjainkat. Odahívott és megkínált a boldogságát jelentő aszújából. Még soha nem ittam olyat és nem is tudtam mivel állok szembe így aztán egy mozdulattal leküldtem. Attis majdnem rosszul lett a látványtól, és közölte hogy többet nem kapok. Már akkor tudtam, hogy nem kellett volna csak úgy legurítani, mert valami nagyon kellemes ízt és utóízt éreztem.
Csak pár évvel később, amikor már a debreceni egyetemen tanultam kezdtem jobban érdeklődni a korábbi „kellemes tapasztalatom” alapján az aszúk és úgy általában a tokaji borok iránt. Mivel Tokaj nem volt messze Debrecentől rengeteget kirándultunk arrafelé. A hegy megmászása és a szokásos szalonnasütés után mindig betértünk a pincesorra. Már az első kortynál beleszerettem az édes szamorodniba. Kóstolgattunk mindenféle borocskát, de az édes szamorodni és a késő szüretelésű tokajiak meghatározóak lettek az életemben. Ekkoriban még Egerből is rendeltünk édes medinát hogy kóstolgassunk az ugyancsak édes de vörös borokból is.
Aztán kezdtem utánajárni utána olvasni mi, hogy van a borokkal és mit érdemes még megkóstolni. Akármennyit olvasgattam mindig oda lyukadtam ki, hogy Villány, Villány, és még mindig Villány. Nem értettem hogy lehet-e akármelyik villányi bor finomabb, mint az édes szamorodni meg az édes medina. Ez a kérdés nem hagyott nyugodni így aztán két barátommal felkerekedtünk és elmentünk egy 3 napos villányi bortúrára. Totális vízválasztó volt. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy Én eddig, amit vörösbor címen ittam az nem érdemli meg hogy vörösbornak nevezzem. Kukába került az összes édes medina, és elindultam a száraz borok felfedezésében. Villányban nem csak maga borok hatottak átütő erővel, hanem maga a környezet a táj és az a hihetetlen barátságos, vendégszerető borászok. 2003-ban volt ez a túra de, azóta is minden évben visszatérünk, persze ma már 5 napra megyünk, mert már néhány borász vár is bennünket és nehezen férne bele pár napba a kötelező 7-8 órás borkóstolók Gere Zsoltival vagy Tiffán Zsoltival.
A villányi túrák mellett a kis borklubunk meglátogatott más borvidékeket (Szekszárd, Badacsony, Eger, Pannonhalma, Balatonfüred, Mór, Mátraalja, Bükk-alja, Tokaj) , mert szerintünk ott, helyben a pincészetben a borásszal lehet a legjobban kóstolni és a legtöbbet megtudni a borról. A túrák során nagyon sok barátot szereztünk és nagyon sok információt, műhelytitkot, trükköt láttunk, és mutattak a borászok. Azóta is járunk minden borfesztiválra Budapesten és vidéken egyaránt. Ma már Én is száraz borokat részesítem előnyben (vörösborban meg aztán pláne), igaz, ma is szívesen megiszok egy késő szüretelésű vagy éppen egy töppedt szőlőből készült minőségi borocskát egy kóstoló lezárásaként. A kedvenc tokaji borom pedig a száraz szamorodni lett.
Ha lehetőségem van kóstolni külföldi borokat, akkor mindig megteszem, ezzel is újabb és újabb infókat szerezni. Az eddigi tapasztalataim alapján nekem a magyar jön be a legjobban (meglepő módon). Szeretem a bort elemezni aszerint is hogy, ár-érték arányban hova sorolható. Jó pár esetben nálam megdőlt a „drágább a jobb és olcsóbb a rossz” elmélet.
Mára már eléggé komplett adatbázis van a fejemben a magyar borokról (évjárat, borászok, ár, stb.) kapcsolatban. Ezekkel az infókkal terjesztem Én is az igét, próbálok mindig segíteni a barátoknak ismerősöknek a borválasztásnál, és biztatni mindenkit, hogy igyon jó minőségű finom magyar borokat.